Netgen

Netgeneráció

Az internet elterjedése a telekommunikáció sosem látott hatékonyságát hozta el napjaink világába. A kulcsgeneráció tagjaként engem is tisztelet, gyanakvás és idegenkedéssel vegyes érdeklődés ambivalenciája jellemzett a mindennapos használat bekövetkezésének első periódusában.
Fontosnak tartom, hogy a netgeneráció tagjai – és ide már 1995-96-ban születettek is bele kell, hogy tartozzanak a terminológia szerint – éppoly természetesnek veszik a net létezését, mint pl. a maguk korának új nemzedéke a szintén értékviszonylagosság keretei között születő rádió- vagy áramszolgáltatást. Csodálat és kételyek nélkül, magabiztosan és pragmatikusan.
Mindez a lingua franca-szerepet egyre inkább betöltő angol nyelv kitchen-cyber szintű használatával.
Korunk abszurditásaként most én is az e-kommunikáció formáit használom tapasztalataim kifejtésére.
A korosztály tanulási szokásait döntően meghatározzák a fent kifejtett adottságok.
Az általam megkérdezett diákok megerősítették eddigi tapasztalataimat: az internetet elsősorban internetezésre használják. Nem tanulást segítő eszköz, nem kommunikációs csatorna, nem közösségformáló agora, hanem second world, egyfajta pszeudovilág gyorsan alakuló saját civilizációval és kultúrával. Tehát nem tanulási szokásaik változtak meg, hanem életformájuk.
Internetezési szokásaik tehát kommunikációs, ismeretfelvevő és –megosztó szokásrendszerré váltak. Ebből a meglátásból egyenesen következik, hogy virtuális közösségeik már-már új szociális szereprendszereket teremtenek újfajta hierarchiával és értékrenddel. A jelenség természeténél fogva ebbe nem láthatunk bele sem tanárként, sem szülőként. Ez a moderátorok és kommentelők világa.
Ezt a világot nem lehet felhasználni, ebbe be lehet kapcsolódni, betartva az ott érvényes szokásrendet. A fakultációs csoportomnak tavaly a magyar humanista kultúrával kapcsolatban olyan feladatokat adtam, amihez a www.reneszansziwiw.hu weboldalra kellett ellátogatniuk, ott aztán ismerősök ismerőseitől a profilképeken át a kedvenc időtöltésekig mindent kigyűjteni bizonyos alkotókról.
Ez volt a tanév egyik legsikeresebb projektje.
Csak azt sajnálták, hogy a célszemély nem vehető fel az ismerősök listájára.

Learning of the E-learning

Késve, de nem törötten bejegyzem múltkori következtetéseimet.

Első ízben 2005-ben vettem részt egy, az iskolánk és két másik középfokú intézmény által indított e-learninges képzésen, ahol elsősorban a magával a lehetőséggel, a technikai megvalósíthatósággal (keretrendszer nélkül) és az oktatási folyamatban való hasznosíthatóság kérdéseivel foglalkoztunk. Két, hozzám hasonlóan magyar szakos kollégával alkottunk egy csoportot, és megszerkesztettünk egy e-mail kapcsolaton alapuló tananyagstruktúrát egy konkrét irodalmi témával (az akkor 100 éve született József Attila költői munkásságával) kapcsolatban. A képzés és az egész folyamat akkor és azzal a belátással halt el, hogy „macerái” és a ráfordított energia/átadott kompetencia aránya alapján a magyar nyelv és irodalom műveltségi terület tantárgyainak oktatásában jelenlegi formáiban kevéssé hasznosítható.

Ma, látva a Tenegen struktúráját és keretrendszerét, ismerve a netgeneráció alapvetően megváltozott információbefogadási stratégiáit; úgy gondolom, megéri magunkat fejlesztve nekivágni a kor kihívásainak.
Szeretném, ha „korszerűsödnék” a tanfolyam során. Igazuk van azoknak, akik szerint nem tartjuk a lépést a tanítás után netre függeszkedő diákjainkkal.Egyetértek, hogy ma is a frontális tanári munka a meghatározó, és ezen változtatni kellene. A házi dolgozatok, felolvasott kiselőadások ideje letűnőben van. Új módszerekre és újfajta hatékonyságra lennék kíváncsi.

Biztos vagyok abban, hogy számos új lehetőség van a hálózati módszerek felhasználásában. Magyartanárként nem is annyira a tanórai, inkább a tanórán kívüli, de ahhoz szorosan kapcsolódó kiegészítő tevékenységekben látok fantáziát. Elmélyítés, saját felfedezés, online vitafórum működtetése, szemléltetés, kritikai érzék fejlesztése – akár délutáni-esti programként jövőesélyes gondolatok. Az intézmény lehetőségei egyébként korlátozottak, de ma már szinte minden diák rendelkezik valamilyen internetes hozzáférési lehetőséggel. Aki nem azonnal, az késleltetve – de mindenki képes bizonyos szintű hálózati kommunikációra.

Hát igen, kioktatunk. Ki-oktatunk, személyes tapasztalatom szerint is sok képesség, művészi érzék, érzékenység vár megszólaltatásra vagy kibontakoztatásra – nagyon sokszor hiába. Ken Robinson valójában Rousseau Émile-jét vizionálja abban, miszerint a jelenlegi közoktatás végcélja, hogy minden gyerekből egyszer nevelő (vagy prof) legyen. Jó lenne tényleg, ha ehelyett mindenkiből a lehető legjobbat hoznánk ki – vagy hagynánk magát kibontakoztatni.

Első próbálkozás

Kissé késve, de csatlakozom. Üdv mindenkinek!
Kálci